Kavicsfestés

Levendulaföldek a kavicsfestés porondján

Egyszer azt olvastam, hogy a levendula a “rózsák társalkodónője”. A kedves megfogalmazás mellett gyakorlati haszna is van a levendulának a rózsa mellett. Azért ültetik őket egymás mellé, mert a levendula az illatával távol tartja a levéltetveket és a hangyákat a “kertek királynőjétől”.

A levendula maga a napfény, a melegség, az illat, a méhek döngicsélése, a lágyság, a kedvesség egyben.

Mondom ezt úgy, hogy magam sem hiszem el, de gyerekkoromban nem is szerettem a levendulát. Jó, mondjuk akkoriban csak a szárított formájával találkoztam és hallottam, hogy jó a molyok ellen. Megmondom őszintén az, hogy jó a molyok ellen egy hatalmas ellenállást váltott ki belőlem, pedig nem is a levendulára voltam mérges, hanem inkább a molyokra. Különben is, elképzelésem sincs, hogy a molyok miért esznek egyáltalán kabátokat (tanakodó smiley)?

Nézzük meg az alábbi a képet. Micsoda fantasztikus festményt lehetne belőle kihozni!  Az égboltot kék és rózsaszín, némi barack árnyalattal igazán üdévé tudjuk varázsolni, apró kis felhőfoszlányokkal tarkítva.

Ha a kép alapján alakítjuk ki a levendulaágyásokat, akkor a végeredmény igazán ütős vizuális élmény lesz.

levendulaborito2.jpg

Ezeket a lányaimmal festettük tavaly. Evelin akkor volt 15 éves (felső kő), Admira pedig még 9 éves sem volt (bal alsó).

64405215_2458777151022351_240628922897661952_o.jpg

Gyerekkezek alkották ezeket, mégis a felnőttek festményeivel is felveszik a versenyt.

Ebből is látszik az, amit mindig elmondok a workshopokon/festőórákon, hogy mindenki tud festeni, csak meg kell nekik mutatni a hogyant.

A kavicsfestő workshopokon nem használunk semmilyen sablont és ceruzás alapvonalakat is csak minimálisan (egy-egy segédvonalat, de van hogy egyet sem). Nem használunk semmilyen extra eszközt.

Ellenben használjuk megfigyelésre a szemünket, apró vonalak készítésére a kezünket, színezésre pedig a szívünket.

Felcsigáztatok, most már én is kíváncsi lettem, hogy belőlem milyen levendulás festményt tudtok előcsalogatni 🙂

JELENTKEZEM A LEVENDULATENGER KAVICSFESTŐ WORKSHOPRA: KATT IDE!https://www.facebook.com/events/2303139196656735/

64296148_2456664024566997_8478172679600340992_o.jpg
64495532_2457659911134075_9164749199302983680_o.jpg

JELENTKEZEM A LEVENDULATENGER KAVICSFESTŐ WORKSHOPRA: KATT IDE!https://www.facebook.com/events/2303139196656735/

Várlak szeretettel a facebook csoportomba is akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt.

Instagram oldalam: katt ide!

Pinterest táblámat pedig itt: katt ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük